A Panoptikum – esszék, szösszenetek rovatában Antal József hosszabb-rövidebb, változó témájú cikkei jelennek meg. Várhatóan havonta legalább 1 darab új írással számolhatnak a Kedves Olvasók.
Gondolatok még közelebbről
Karácsonyi naplótöredék
Kovács Ákos művészete fontos szerepet tölt be az életemben. Esszém tárgya a Még közelebb[1] című album dalszövegeiről való reflexióim 2006-os emlékképeim tükrében. Zene és szöveg szorosan összefonódik e dalokban, mégis a szövegre szeretnék most elsődlegesen koncentrálni – mert a szavak önállóan is megállják a helyüket, verssorokká, verssé kapcsolódnak össze.
Az én 2006-os évem több kisebb-nagyobb, ilyen-olyan tragédiát zár magába. Ekkor jelentette be egyik legjobb, gyermekkori barátom, s évekig egyetemi szobatársam, hogy tanulmányai befejeztével bencés szerzetesként folytatja tovább – ma már látom, hogy a szerzetesi életvitel hozzásegíti őt zsenije maximális kibontakoztatásához, de 2006-ban csak annyit fogtam föl belőle, hogy nem fogunk nap mint nap találkozni, s valamilyen szinten arról van szó, hogy elvesztem a legjobb barátomat. Azon év nyarát a középfokú angol nyelvvizsgára való készülődésnek szenteltem. Erre ráment a másfél éves kapcsolatom, egy elferdített és felnagyított ostobaság zárójelbe tett minden szépet, s az egyenlet elé egy negatív előjel került. A szó legszorosabb értelmében vett veszteség még a szakítás előtt történt, nagypapám halála volt az: mialatt barátaimmal a lázbérci víztározó környékén kirándultam, nagypapám elesett, szájában egy falattal megfulladt és beütötte a fejét – épp a parton sétáltunk, amikor megcsörrent a szomorú hírt közlő mobil, odaveszett minden vidámság. Ez a három esemény egymásba kapaszkodott, s úgy éreztem, minden összefogott ellenem. 2006 őszén jelent meg Ákos szóban forgó albuma, amely segített újra fogást találni a világon. És ekkor ünnepeltük 1956 félszázados évfordulóját is.
1. Az albumszámomra dedikált belső borítója
2006. október 22-én meglátogattam a frissen Pannonhalmára beöltözött barátomat, Imrét – ez lett az ő új, választott, szerzetesi neve. Pannonhalmi szobámban, a sötét beálltával újra meghallgattam az albumot, és közben gondolkodtam. Nagypapámon, barátomon, exemen – a három veszteségen, a vér, a test és a lélek kiszakadtak belőlem és táncoltak köröttem. A Még közelebb selymes volt, simogató gyógyír.
Engem azzal fog meg egy mű, ha tudok vele azonosulni itt-ott: belefogódzok általa a világba, hogy nini, más is érez így, akkor jól van. Az Ennyi nem elég kellő számú azonosulási ponttal rendelkezik. „És akinél bárki másnak mindig szabad a pálya / A mindenki babája, aki a csípejét riszálja / Nekem bezzeg nemet mondott / Nevette a gondot.” S aztán, hogy a lírai én teljesen belevesszen múzsájába: „Nem gondolni rád / Én már nem bírok tovább.” Azonban ne feledjük el azt sem, hogy „van, aki csak távolabbról szép”!
Láthattuk, hogy 2006 őszén számomra sok mindennek vége volt. Minden most kezdődik el, feleli erre az album második száma – mintegy valami új kezdet ígéretét szuggerálva –, amely zeneileg egybefolyik a harmadikkal: Adj hitet. Ez most nagyon rám fért: „Adj hitet / És elhiszem neked / Hogy élni szebben is lehet” – egyszerű a képlet, de olykor ennél nem is kell több.
Az album címadó dalában keveredik az utolsó vacsora, a Krisztus Pilátus előtt, s a keresztjét hordozó Krisztus képe; a keresztre feszített megváltó halálának pillanata, s a feltámadást jelentő, életet sugárzó fénysugár, ahogy „a Nap tüzétől lángol a gyúlékony világ”.
Az Őszi tájkép díszletét maga az épp uralkodó évszak képezi (idézzük fel újra, hogy 2006 őszén járunk). Dértől csípett, megsárgult s lehulló falevelek keverednek egy kapcsolat kiteljesedésének képével, mintha szépségszüreten lennénk, szerelmünk „beérett” idomain simítanánk végig a kezünk („A tékozló sugarak / Emlékekből / Képzeletből / Elém rajzolnak // Az arcod felragyog / Mint egy őszi tájkép / Ahogy újra felnevetsz / Csupa arany és bíbor / Minden árnyék / Ilyen gyönyörű nem lehetsz”). Aztán hirtelen megfagy minden körülöttünk: évről évre lejátszódik ez, mégis mindig meglepődünk rajta – én magam sem számítottam másfél év hirtelen derére: „A lusta Nap tavaszt ígér / Tavaszt ígér, nyarat remél / De nézd, a dér / A fákhoz ér.”
A lepkegyűjtő egyértelműen nagypapámat juttatta eszembe akkortájt, akárhányszor csak meghallgattam. Ákos számában a lepkegyűjtő nem színes, szárnyas rovarokat igyekszik gombostűhegyre tűzni, hanem „emlék után kapkod / És felgyűlik a holt anyag”. „De bárhogy fáj / Elmúltál / Te gyáva perc, te bűntelen, te tiszta / Nem idézhet vissza / Semmi már” – amikor nagy veszteség ér minket, akkor valahogy így érzünk. A bűntelen-tiszta boldogság vágya hatalmas ürességet támaszt bennünk. Valami olyasmi hiány ez, amiről Grecsó Krisztián beszél: „…arra gondolt [ti. Voith Jocó, a regény egyik főszereplője, aki az idézetben apja halálán gondolkodik], vajon az apjának van-e hiánya a térben? És ha van, hol? (…) Voith Károly alakú lyuk a Körös-torokban, a Tisza-parton. Voith Károly alakú lyuk az anyjában. Az anyja akkor negatív tér lenne, hiszen kisebb, mint az apja volt. A Voith Károly alakú lyuk eltakarja az anyját, és a terápiát is, minden ügyetlen szándékot arra, hogy a halált az élet részének tekintse. […] …az apja alakú lyuk létezik valahol, és ez sokkal jobb bármiféle örök élet ígéreténél…”[2] A papa-alakú lyuk sokkal tátongóbb a másik kettő veszteségnél: a barátommal tudunk levelezni, sőt találkozni is, a barátnőm volttá válása által hátramaradt lyuk pedig kitölthető. A papa alakú lyuk, papa hiánya emlékek gyűjtésére ösztönöz: „Gombostűre szúrva szépen / Ezernyi színes pillanat / Az idő ha megdermed a képen / Az öröm talán itt marad.”
2. Emlék-mű (Antal József fotója)
2006. október 23-a, a forradalom 50. évfordulója Pannonhalmán ért, de még aznap visszautaztam Pestre. Végigjártam a Duna mentén kiállított plakátokat, elhaladtam a Ferenciek tere közelében rendezett ellenzéki nagypártgyűlés mellett, s készítettem néhány fotót a Városligeten keresztülvágtató lovasrendőr-egységről. Aztán jobbnak láttam visszatérni a kollégiumba. A Gépszabadság tulajdonképpen az 1956-ot készíti elő. A két dal közötti kapcsolatot erősíti a
kezdő kép hasonlósága: „A kéken vibráló dobozban él” – „A tévé kékes bársonyával / Kibélelt világ”.
3. Ákos - 1956
A Gépszabadság első sora (lásd a fenti első idézetet) George Orwell 1984 című regényének mindenhol jelenlévő, kémlelő-zajongó tévéjébe zárja világunkat: Ákoshoz közel áll ez a regény, már bonanzás korszakában is több számát ihlette meg az orwelli negatív utópia. A gép- előtag tulajdonképpen a nép- helyébe került. Ma nem népek vannak a világban, hanem gépek, akiknek nincsen se történelmük, se hiedelmük, „csak alkatrészei vannak neki”. A gépek gépi demokráciában élnek, s a gép egyszerű fiát éltetik, mindennapi kenyerük pedig a gépzsír, „ami mindent egyformára ken”.
A Gépszabadság világa sajnos nem utópia, hanem naturalisztikus képek sora: 2006 Magyarországa még mindig felemásan emlékezett ’56-ra, vagy egyáltalán meg sem emlékezett róla. „A tévé kékes bársonyával / Kibélelt világ” először „elfelejt és nem örül / Ha emlékezem rád”, majd a dal végére már „nem érti, hogy miért kéne / Emlékezzen rád”. A vers patetikus képei („Fekete-fehérben menetelt szépen / A kritikus tömeg / Hitét a kínzókamrák / Sötét híre sem törte meg […] Ha elérhetetlen, szent a cél / Az elbukás is ünnepély / Néhány nap és kiderül / Hogy az ember mennyit ér”) méltó mementót állítanak 1956 hősi halottjainak, s 1956 eszméjének, amely népszabadságért harcolt – az már másik lapra tartozik, hogy a rendszerváltás utáni generáció mégis csupán gépszabadságot kapott. A kékes bársonnyal puhára bélelt celebvilág elszórakoztatja hazánk fiait, a „fekete-fehérben” menetelő „kritikus tömeg” inkább kényelmetlen ósdiság a hd-minőségben vetített játékfilmek mellett: mivel ’56 szerepe máig nem behatárolt pontosan, ezért egyeseknek kényelmetlen emlékezni rá, ezt teszi szóvá a dalban felkiáltó lírai alany: „Tiszta voltál, büszke, vad / Nem adtad egykönnyen magad / Rólad beszélni sem szabad / 1956”. A Mondj igent pedig az előző két szám levezetése. Ironikusan visszhangzik benne a kormánypárt választási indulója („Igen, igen…”), a téboly, az önzés, a hatalom, az „éjköztársaság” kritikája. „Mondd meg, miért ne / Értsenek félre? / Ez a kétkedők menedéke // Minél tisztább igazság / Mondj igent / Annál inkább vitatják / Mondj igent.” A gépzavarban nehéz nép-szerűen dönteni: a gyökértelen, nemzeti identitás nélküli gép a nagy igazságra is ugyanúgy igennel éljenez, mint az igazságot megdönteni igyekvő zavaros szavak morajára.
A Tű a vénán az album zeneileg legzúzósabb száma. A szabadon választó ember felelősségéről beszél. Próbál életet lehelni a lassan géppé alakuló emberekbe: „Ember / Ember / Kelj fel és járj” – ehhez Jézus szavait hívja segítségül, jelezvén, hogy itt már csak valami isteni csoda segíthet. A tévé tükrében önmaga torz képét bámuló ember-gép csövekkel testében haldoklik egy kórházi ágyon – a dal itt hajdanvolt ember mivoltunkra emlékeztet: „Az a tű folyton ott a vénán / És te eltűrsz mindent némán / Életed alig lüktet / De szemed a tévére dülled // És benn a kórteremben / A szelíd, fehér csenden / Áthasít a zsoltár / Hogy valaha ember voltál.”
Az Ébredj című dal újra nagypapám emlékét rezegtetette elmémben, egy haldokló test siratóéneke, könyör-imája: „Ébredj, éledj, ha fáj is / Nyisd fel a szemedet / Mozdulj, virradj máris / Mondd ki a nevemet / Kelj fel, egy jel kell, egy sóhaj / Minden perc nehezebb / Törd meg a csöndet egy szóval / Én nem kérek egyebet / Soha már” – én sem kértem ennél többet akkor és nem kérek ma sem.
Az Egyetlen hívó szó elégbe mintha mindegyik „lyuk” egyszerre íródna bele: „Ziháló párnák közt a nász / Tengernyi kéjben fuldokol / Fokozza önmagát a láz / Egy hullámfodor / Mindent elsodor” – búcsú a vele átélt gyönyöröktől. „Egyetlen hívó szó elég / És rózsaszínű derengés remeg / Lüktetnek tompa, lágy zenék / Nyirkos langymeleg / Pattant új rügyet” – így hívta őt szolgálatába Isten. „Az elme emléket hadar / Egyszerre fájni kezd a lét / A kitelt idő még több fényt akar / Így feszíti szét / Korhadt keretét” – a nagypapám elméjéből kihulló emlékek hirtelen összeállnak és fölrepítik papát a fénybe.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések