Előző írásomban Patrizia Gucci Szingli című könyve kapcsán az egyedülálló nőkről esett szó. Jelen írás pedig Giacomo Casanova alakjáról kíván néhány szót ejteni, aki egy lehetséges olvasat szerint maga is „szingli” volt – egy magányos kalandor temérdek nő között…. Gondolatfoszlányaim tárgya Federico Fellini Casanova című filmje, Márai Sándor Vendégjáték Bolzanóban című regénye és e két mű legfőbb forrása, Giacomo Casanova emlékiratai.
Első találkozásom Olaszországgal a 2005-ös velencei nyaralásom alatt történt. Az olasz nyelv és kultúra iránti vonzalom ekkor vert bennem gyökeret, 2008-as firenzei hónapjaim alatt pedig végleg „megfertőzött” Itália. Federico Fellini Casanovája szülővárosom egyik élelmiszer diszkontjában kapta meg a szememet, csábított, hogy magyar szinkron nélkül, olasz nyelven kapható – gondoltam kitűnő nyelvlecke lesz. Nem is csalódtam benne, egész jól megértettem a monológokat és a párbeszédeket. Fellini sajátos képkockái felejthetetlenek: Casanova első kalandja során Maddalenával, a kéjre éhes apácával találkozik Velence San Bartolo szigetén. Szerelmi légyottjuk szemtanúja az apáca szeretője, a francia követ. Maddalena a tomboló tengeren evez a kis szigetkére: valójában fekete ponyvát lenget a „szél”, a tenger igazából hullámzó, ébenfekete ponyva.[1] Szexuális aktusuk után a francia követ megdicséri Casanova szexuális teljesítményét, de Giacomo ugyanolyan fontosnak tartja intellektuális képességeinek hangsúlyozását is: „Meg kell jegyeznem azonban, hogy képességeim nem merülnek ki abban, amit Ön látott. Tanultam mérnökséget, literatúrát. Foglalkozom a politika művészetével, kutatással és gazdasággal. Némely gazdasági felfedezésem az Ön kormányát is érdekelheti. Kedvem lelem az alkímiában. Jártas vagyok a kabbalában is. Csalhatatlan módszert ötöltem ki. Van egy olyan módszerem, melynek segítségével az állam bevételeit gyorsan megkétszerezheti. Bátorkodom Excellenciádtól ajánlást kérni. Késedelem nélkül visszatérnék az Ön csodálatos országába, amelyet máris második hazámként szeretek.”[2]
A film vége felé Casanova Rosalbával, egy táncos női bábuval hál együtt, benne talál megértésre. Fellini filmjében a szerelmi kalandok átlényegülnek, Casanova nem csupán a szerelem nagy művészeként, hanem sokoldalú intellektuelként értelmeződik, akiben környezete csak a nőcsábászt látja meg, vagy csak azt kívánja benne látni – ez Casanova tragédiája, a kalandor ezért magányos, s próbál társra lelni egy bábuban.
Első Casanova-élményem tehát vizuális volt, Donald Sutherland átmaszkírozott alakja forrott össze a fejemben Casanovával. S egyúttal Fellini megérttette velem Casanova tragédiáját.
A filmélmény után néhány hónappal Márai-könyvek között kutakodtam egy könyvesboltban. Ekkor akadt kezembe a Vendégjáték Bolzanóban. Nincsenek véletlenek, már az első oldalon kiderült, hogy Casanova inspirálta a regényt: „Hősöm arc- és jellemvonásában az olvasó bizonyára felismerni véli Giacomo Casanova, a 18. század e hírhedt kalandorának jellegzetes arcélét. E felismerés ellen, mely egyesek szemében talán vád is, nehéz lenne védekezni. (…) Mentségem annyi, hogy hősöm élettörténetéből engem nem a regényes történet érdekelt, hanem a regényes jellem.”[4] És valóban, Márai regénye kitűnően festi meg azt az embert, aki a velencei ólomkamrák börtönéből menekülve Bolzanóba ér, de híre már jóval érkezése előtt megelőzi őt. Mindenki kíváncsi volt rá a városban, a Szarvas fogadóban megszállt kalandor reggeli ébredését bolzanói asszonysereg figyeli kulcslyukon. Öt évvel korábban ketten szerettek egyszerre egy 15 éves, fekete hajú toscanai, elszegényedett grófkisasszonyt, Franciskát: Párma grófja és Casanova. Egy éjjel párbajt vívtak érte, melyben az öreg gróf nyert, s nőül vette Franciskát. Habár Párma grófja azzal a fenyegetéssel vált el Casanovától, hogy ha még egyszer találkoznak, akkor megöli vagy megöleti, most mégis látni kívánta őt. Párma grófja arra kéri, utasítja, próbálja megfizetni Casanovát, hogy töltsön egy éjszakát Párma grófnőjével, s ajándékozza meg őt műfajával, a kalanddal, aztán soha többé ne lássák egymást. Márai is Casanova tragédiájához közelít: Franciska jelképezi az „igazi”-t, a nagy „Ő”-t Casanova életében, amivel Giacomo is tisztában van. Azonban Casanova nem állhat meg, köti őt a bolzanói vendégjáték, köti őt az a fajta szeretet, amivel Franciskáért rajong.[5] Ez nem az a történet, amikor a két szerelmes elsősorban külső nyomásra nem lehet egymásé. Lelkük összeér, egymásba olvadnak, ha nagyon vágynának rá, tulajdonképpen meg is szökhetnének, de sorsuk mégis az, hogy külön legyenek; Franciska Párma grófnője marad, Casanova pedig folyatja kalandjait. Így lehet igazzá a „Csak-Téged-és-örökké”, amely önmagában csak egy szólammá, közhellyé silányulna. Ez a fizikai külön-lét és spirituális együtt-lét vezet el annak felismeréséhez, „hogy a lángot és parazsat, melyet az isteni végzet gyújtott és szított az emberi szívben, emberi kézzel és ügyességgel nem lehet eloltani”.[6]
Szerb Antal fordításában élvezhetjük Casanova válogatott kalandjait.[8] Válogatott, ugyanis Szerb nem fordította le a teljes Életem történetét (Histoire de ma vie), hanem szemezgetett belőle.
Az Emlékiratokból kirajzolódó Casanova végtelenül szereti a szerencsejátékot, s tulajdonképpen a kabbalisztikus alapokon nyugvó jóstudományát is a pénzszerzésre használja fel, kihasználva az emberek hiszékenységét, s közben jót mulat rajtuk. „Arra születtem, hogy szeretőt tartsak és vidáman éljek vele”[9] – egy ilyen életvitel folytatásához bizony szükség is volt az anyagi fedezetre. A számtalan szerelmi kaland elénk tárása mégsem kelti azt az érzést az olvasóban, hogy az Emlékiratok pusztán gáláns ágycsaták sora. Casanova tisztelte a gyengébbik nemet, minden egyes nő személyében a legszebbel találkozott,[10] mert őszintén hitt benne, s nagy érzéke volt ahhoz, hogy a nőkkel is elhitesse ragyogó szépségüket.
Sosem feledte elméjének végtelen hatalmát, amit már a könyv első oldalin megfogalmazott: „…olyan dolgok, amelyek először csak a képzeletünkben élnek, idővel valósággá válnak”.[11] A Giacomo Casanova emlékiratainak szerzője, Giovanni Giacomo Casanova de Seingault, így teremtette meg halhatatlan képmását, Casanovát.
Írta: Antal József, 2009. december
[1] „A velencei tengerhez nagy, sötét műanyag lapokat használtak, melyek ugyanabból az anyagból készültek, mint a városban elhelyezett hulladékgyűjtő zacskók. A vasszürke »tenger« fagyos érzetet keltett, és egyben utalt a lagúnák piszkos vizére is. A Casanova egész képi világára egyfajta »halotti« hangulat jellemző, a díszletektől kezdve a megvilágításon át a színek használatáig.” Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fellini-Casanova
(2009. november 30.)
[2] Az idézet a film magyar feliratszövegéből való.
[4]Márai Sándor, Vendégjáték Bolzanóban, Bp., Helikon Kiadó, 2006, 5.
[5] „…van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem bántani akar, hanem megmenteni, s talán csak ez az igazi, s őszinte meglepetésemre ilyen az érzés, mely Párma grófnőjének emlékét őrzi szívemben.” Uo., 274.
[8] Kovács Ilona Casanova és Szerb Antal című tanulmányában a következőképp vélekedik Szerb szóban forgó fordításáról: „…úgy vélem, inkább Szerb Antal saját szövegeként jelent értéket számunkra, s nem annyira vitathatóan hiteles fordításként.” Kovács Ilona, Casanova és Szerb Antal = Giacomo Casanovaemlékiratai, Bp., Atlantisz Könyvkiadó, 1998, 329.
[10] „Leszakítottam a rózsát, és mint mindig, pompásabbnak találtam azoknál, amelyeket korábban gyűjtöttem, amióta csak aratgatok a szerelem termékeny mezein.” Uo., 286
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések