Beregszászi Színdobbanások

(interjú Kenyeres Máriával kötete kapcsán)

 A jubileumi Ünnepi Könyvhétre jelent meg az ungvári Intermix Kiadó gondozásában Kenyeres Mária, beregszászi költő, magyartanár, kultúrszervező debütáló kötete, Színdobbanások címmel.

         -        Több éve áll alkalmazásban újságíróként különböző kárpátaljai   lapoknál,          a szépirodalom térképén mégis csak a közelmúltban jelent meg.    Hogyan is          alakult ez a pálya, ami végül is egy kötetben csúcsosodott ki?

         -        Soha nem készültem újságírónak. A tanult szakmám alsó tagozatos és magyar          szakos tanár.

A Badalói Általános Iskolában kezdtem a tanári pályát alsós tanítóként, majd a Beregszászi 8. Számú Középiskolában folytattam magyartanárként, programszervezőként. 3 évig – 1995-től 1998-ig – Budapesten éltem, ezt követően 1998-ban hazatértem. 1999-ben született a lányom, majd 2001-től a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskolában helyezkedtem el magyartanárként, 2003–2005 között a nevezett iskola igazgatója voltam. Szókimondó alaptermészetem miatt összetűzésbe kerültem már párszor az éppen aktuális hatalommal, így egy időre a tanári pálya feladására kényszerültem. Így kerültem „testközelbe”a médiával, amibe végül is „beleszerettem”.

Az újságírás tényközlés, amibe nem ajánlatos személyes érzelmeket belevinni. Így történt, hogy a cikkírással párhuzamosan szépirodalmat is kezdtem írni, mert bár azt hiszik többen, hogy az újságírók gátlástalan, elvetemült emberek, azért nekik is vannak érzéseik. Tanárként az irodalom közelsége ihletett írásra, örökmozgó természetem pedig sok olyan élményhez segített hozzá, amelyekből előbb-utóbb vers lett. Nem tudatosan kezdtem írni,  csak pár hónapja, amikor az első felkérést kaptam  a kötetem kiadására döntöttem el, hogy ezentúl nemcsak a magam szórakoztatására írok, de irodalomkedvelő olvasóinknak is megmutatom írásaimat. Egyébként 20 éve írogatok.  Első verseimet a Szivárvány, majd a Kárpáti Igaz Szó, a Partium, a Beregszász és a Naplopó közölte. Bemutatkoztam az Együttben is, most pedig egy életszakasz és egy fontos időszak lezárásaképpen megjelent első verseskötetem.

-        Bár vegyes témájú a könyv, mégis a versek dominálnak. Ezen azt kell értenünk, hogy az ön számára a költészet az elsődleges, vagy a jövőben várható prózai Kenyeres-kötet is?

-        Nem tudatosan határolom be magam a költészet vagy a próza irányába. Tagadhatatlanul közelebb áll hozzám a poetika, ugyanakkor ha a téma terjedelme és stílusa megkívánja, akkor valamely epikai műfaj kereteit választom hozzá. Bármennyire hihetetlen, igen érzékeny és könnyen sebezhető ember vagyok, így a vers az az irodalmi műfaj, amelyben magtaláltam a magam kifejezésmódját.

Hogy a kérdésére válaszoljak: éppen tegnap fejeztem be egy elbeszélést, pár hónapja pedig hozzákezdtem egy kisregény megírásához, írtam 20 új verset is. Mivel elég elfoglalt ember vagyok, igen kevés időm jut az írásra, így nem tudom időben behatárolni, mikorra várható a regényem.  

-        Vannak-e példaképei úgy a zsurnalisztika, mint a szépirodalom terén?

-        Én sem vagyok különb, mint a legtöbb újságolvasó. Hátulról előre olvasom az újságot, először elolvasom a cikk címét, utána a szerző nevét, majd ezután döntöm el, elolvasom-e a cikket. A lap megválasztásánál minden esetben odafigyelek a minőségre, a tartalomra és a változatosságra. Szakmai ártalom, hogy igyekszem minden magyar nyelvű kiadványt elolvasni, időnként az ukránokat is, hiszen akkor kapok teljes képet egy ügyről vagy egy eseményről, ha minden megvilágításból megnézem. Minőségcentrikus vagyok, így én is az elismert lapokat ismerem el. Természetesen vannak példaképeim, elsősorban a kulturális, közéleti témákkal foglalkozó kollégák írásait részesítem előnyben, de vannak kedvenceim a belpolitikai tudósítók között is.

Kedvenc költőim, íróim?

Hogy egy kicsit haza beszéljek, a kárpátaljai alkotók közül Vári Fábián László és Nagy Zoltán Mihály a kedvencem, az egyetemes magyar irodalom nagyjai közül Wass Albert, József Attila, Ady Endre, Móricz Zsigmond írásai gyakorolnak rám nagy hatást. Szeretem Nagy Lászlót, Márai Sándort, és ahogy a gyerekek mondják rólam, nekem mindig az a kedvencem, akit éppen tanítok.

-        A könyv szerkesztője a József Attila-díjas író, Nagy Zoltán Mihály, meséljen a közös munkáról, hogyan is született meg a mű, vagy, ha úgy tetszik, az első gyermek?

-        Első „gyermekünk”, a Színdobbanások, úgy született meg, hogy volt nekem 15 új versem és egy régi, kék borítós versesfüzetem. A verseimet elküldtem Nagy Zoltán Mihálynak, majd kitartó nyomozás során sikerült kideríteni, hogy a legendás kék füzet, amely már megfordult számos irodalmár kezében, számos szerkesztőségben, kiállta a sorsfordulók próbáit, éppen Dupka György archívumában porosodik. Az igazgató úr volt szíves a szerkesztő rendelkezésére bocsátani, és mivel nekem már fogalmam sem volt, mely írásaim szerepelnek benne, én is elkértem elolvasni egykori műveimet. Voltak közöttük igen kezdetleges, elavult témák és általam gyengének minősített írások is, ezek a kötetből kimaradtak. Néhány régi versemet újrafogalmaztam, ezután kerültek Nagy Zoltán Mihályhoz. Miután ő szakmai szemmel is leellenőrizte a nyersanyagot, javaslatot tett a pontosításra szoruló szavak, sorok javítására. Amikor ezzel elkészültem, hozzáláttunk az illusztrációk elkészítéséhez. Nagy örömömre kedves tanítványom, Imre Ádám, a Fáklya irodalmi stúdió – társadalmi szervezet alelnöke vállalta, hogy illusztrálja első verseskötetemet, így a kiválasztott írások hozzá kerültek. Azokat elolvasta, és amilyen hatást gyakorolt rá az adott vers vagy novella, olyan rajzzal illusztrálta.

-        Az újságírás és a költészet mellett kultúrprogramok szervezésével  és tehetséggondozással is foglalkozik. Meglátása szerint, van-e jövője a kárpátaljai magyar irodalomnak?

-        Amióta az eszemet tudom, mindig szerettem szervezni, rendezni. A tanári pályám során mindig mindenhol szerveztem rendezvényeket, ez ma is így van. Talán annyi változott az évek során, hogy ezek a rendezvények kinőtték egy átlagos középiskola kereteit, így járási vagy megyei szintű rendezvényekké fejlődtek. Főleg szavalóversenyeket, hagyományőrző és tehetségkutató rendezvényeket szervezek. Elveimnek megfelelően nekünk, pedagógusoknak kell segítenünk a tehetséges gyerekeket a kibontakozásban, ezért ragaszkodom a rendezvényszervezéshez. Nem másodrendű szempont azok közösségépítő és összetartó ereje, különösen a magyarellenes mozgalmak idején. Bárhová is tartoztam, mindig ezt a tevékenységet kerestem mindenhol. Véleményem szerint a magyar kultúra mindannyiunk közös kincse hovatartozástól függetlenül. A belső viszályok idején és általában véve is ezek a rendezvények tartják össze a közösséget. Ennek szellemében szeretném a jövőben is folytatni a mozgalmi, kultúrszervező munkát.

Ami a tehetséggondozást illeti: egy tehetséges gyerek akkor viheti valamire, ha lesznek olyan pedagógusok, támogatók, akik a fejlődésüket, érvényesülésüket segítik. Ismét a tanári munkához kell visszatérnem, hiszen a tanórákon túl az órán kívüli foglalkozások, szakkörmunka keretében lehet a tehetséggondozással foglalkozni. Tettem ezt 13 éves tanári pályám során mindig, most azonban ezt a keretet is túlléptük, hiszen a Fáklya irodalmi és képzőművészeti stúdió nemcsak egy, de egész Beregszász és a járás magyar iskoláinak tehetséges tanulóit várja a soraiba.

Büszkélkedhetünk eredményekkel is, hiszen a Fáklyások a KMMI irodalmi pályázatán 3 dobogós helyezést értek el. Vers kategóriában Délczegh Nikolett I., Fodor-Nagy Gergely III. grafika kategóriában Imre Ádám II., míg legifjabb tanítványom, Mogyoróssy Sándor Dániel különdíjas lett. A Fáklya 10 tagja jelenik meg az Antológia 2009 verseskötetben közel 30 írással, Imre Ádám, Fodor- Nagy Gergely és Délzegh Nikolett számos magyarországi pályázaton is jó eredményekkel szerepelt. Ősszel látunk hozzá közös antológiánk megszerkesztéséhez. Nyáron olvasótáborba megyünk a vajdasági Tóthfaluba.

Véleményem szerint van jövője a kárpátaljai magyar irodalomnak, van ígéretes utánpótlás is, csupán a tehetségek támogatásával adódnak ilyen-olyan gondok. Hála istennek a gyerekek eltökéltek, kitartóak és lelkesek, így egy-két helyiségprobléma nem téríti el őket céljuktól. Ha a meglévő tehetségekből csak 5-öt meg tudunk tartani az irodalmi pályán, már akkor sem éltem hiába.

-        Ha már szó esett szűkebb hazánk irodalmáról, mint szakmabeli hogyan jellemezné a kárpátaljai magyar újságírást?

-        Szeretek emberekkel dolgozni, érdekes témákat keresni, rendezvényekre járni és főleg írni. Egy idő után azonban rá kellett jönnöm, hogy Kárpátalján független lapból van a legkevesebb, aki pedig újságíró akar lenni, annak így, vagy úgy, el kell köteleznie magát valahol. Nyilván most arra gondol, hogy ilyen körülmények között hogy nevezhetem én magam független újságírónak?! Én is megjártam a magam útját. Aki elkötelezett, egyoldalúan tájékoztat. Nincsenek teljes igazságok, csak féligazságok. Mivel magyar nemzetiségű vagyok, elvből nem szeretnék magyarok ellen harcolni. Maroknyi magyarságunk megosztott, így meg kell osztani a rendezvényeket, az interjúkat, a tudósításokat is annak függvényében, melyik rendezvényt ki szervezte és melyik lap hajlandó közölni az erről szóló tudósításokat. Így esett, hogy a fő munkahelyemen kívül még három kárpátaljai és 3 magyarországi lapnak is rendszeresen küldök cikkeket. Volt idő, amikor élesen kiálltam egyik vagy másik politikai erő mellett, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a kiállást senki sem díjazza, az oszd meg és uralkodj elv pedig csak a maroknyi kárpátaljai magyarság gyengüléséhez és elnyomásához vezet. Én a magam eszközeivel igyekszem lehetőleg minden magyar rendezvényt támogatni azzal, hogy jelen vagyok azokon és próbálom az olvasók elé tárni azok értékeit, jelentőségét. Természetesen, a Beregszász hetilapnak, jelenlegi fő munkahelyemnek is megvannak a maga elvárásai az újságírói iránt, amit igyekszem tiszteletben tartani. Ugyanakkor mivel a lap többnyire ukrán híreket közöl, a magyar kiadásban is azok fordításai látnak napvilágot a magyar hírek rovására, számos esetben rákényszerülök, hogy az éppen aktuális írásaimat más, magyar lapoknak adjam el. A kárpátaljai magyar újságírás nem ismeri a független elnevezést, bár elvileg minden újságírónak alapból függetlennek és semlegesnek kellene lennie. A kárpátaljai újságírást is a helyi erőviszonyok határozzák meg. Ahány politikai párt van, mindnek van egy (vagy több) pártlapja. Ennek megfelelően ezek a saját finanszírozó pártjuk érdekeit képviselik. Ha volnának is a semlegességre törekvő kiadványok, azok is „elhajlanak” időnként a támogatások függvényében, hiszen nincs más választásuk, ha fenn akarnak maradni. Talán a Kárpátinfó az egyetlen olyan lap, amely arányosan igyekszik mindkét oldal aktuális híreit közölni, lehetőleg az éles politikai megnyilvánulások kihagyásával. Én magam is erre törekszem a Beregszász tudósítójaként. Talán ezt az irányvonalat követi a Kárpátaljai Expressz, amely főleg hirdetési újság, de időnként kulturális jellegű, közéleti, oktatással kapcsolatos és sporthíreket is közöl. A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek nem kíváncsiak a sárdobálásra és a politikai csatározásokra, sokkal inkább a közös tevékenység, a jövőépítés és saját közvetlen környezetükről szóló híreket olvassák szívesen. A modern újságírás nem tűri a túlírást, a rövid, tömör, egyfotós híreket kedveli, ehhez próbálunk igazodni. A népszerűség tekintetében és az előfizetések számát tekintve a Kárpátalja, a Kárpátinfó és a Kárpáti Igaz Szó a három „legmenőbb” kárpátaljai magyar újság.  A kárpátaljai magyar újságírásban még mindig jelen van a bürokratizmus, a szigorú cenzúra és a szűk látókör (tisztelet a kivételnek).  

-        Végezetül a terveiről kérdezném. Tovább lobog-e a Fáklya, készül-e már az új kötet?

-        A legkedvesebb terveimről kérdez. Ha rajtam múlik, a Fáklya lobogni fog, de ez nagymértékben függ a támogatottságunktól. Az irányvonalunk marad, továbbra is fenntartjuk, hogy együttműködünk minden olyan társadalmi szervezettel, amely elismeri Alapszabályunkat és hajlandóak támogatni erkölcsileg vagy anyagilag a fiatal tehetségeket. A kezdeti nehézségek ellenére lassan, de biztosan haladunk előre, hiszen Svéd Vera, a városi könyvtár vezetője állandó helyiséget biztosított számunkra, a KMKSZ eddig két Fáklya-rendezvény támogatását vállalta magára első szóra. A gáti Kovács Vilmos–szavalóverseny megszervezésében partnernek bizonyult a KMKSZ-en kívül az UMDSZ, a KMPSZ és a MÉKK is.  Bízom benne, hogy a jövőben sikerül megtartanunk a „nagytestvérek” bizalmát, számítunk támogatásukra a Fáklya megmaradása érdekében.  Dupka György lapigazgató például ígéretet tett a közös Fáklya- antológia megjelentetésére, ami előre láthatóan a Százszínvirág címet viseli majd.  Színjátszóink szeptembertől átköltöznek a Beregszászi Művelődési Házba, és szeretnénk a Fáklya első születésnapjára egy nagy bulit szervezni. Folytatjuk a bemutatkozást a város és a járás magyar iskoláiban, szeptemberben pedig Ki mit tud-ot tervezünk a korábbi sikerekre való tekintettel.

60%-ban kész a II. verseskötetem „nyersanyaga”, készül a kisregény. Ám elsősorban a fiatalok útjait szeretném egyengetni, a saját írásaim így a sor végére kerülnek.

-        Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a tervei megvalósításához!

Lengyel János