Bodnár Bencze 4 verset küldött nekünk, így több versét közöljük. Mivel azonban elemzésre beküldeni egyszerre csak 1 verset lehet, kritka csak a Tündér című vershez készült!
Valaki nevet
Csengenek a falak
Valaki nevet
Nem tudják megállítani,
Sem pedig irányítani
Hangja betölti a teret.
Fognák már,
De csak kacag.
Senki sem érti,
Mindenki félti,
Zengenek a falak.
Ne nevess, ember!
Szólnak rá hangosan,
Látszólag haragosan
Megrándul egyszer,
Meg ám az alak.
Csukolva-nevetve
Fuldokkal, ezerszer
Ismétli: életszer!
Újból legörnyedve
Folytatja, s nevet.
Szirmotokra
Csepegtetve
Mézet applikálok.
Más ragyogást látok,
Míg rózsaszirmot rágok
Földetekbe
Beletúrva
Kincset is találok.
Hamis hárfán játszok,
Sírnak az akácok
Virágporba
Belefúlva
Csendesebben hálok.
Ma éjjel, ha várok,
Nyugodtabbnak látszok.
Fekete kert
Ahogy csak belépek
Kertem kis kapuján
Messzebb, a domb alján
Sápadt fény dereng.
Vaskaput betéve
Megállok talaján
Messzebb, a víz partján
Pár levél kereng.
Nyújtom a kezemet
Felfelé, magasra
Éjszín lámpavasra
Szívecskét karcoltak.
Pad felé igyekszek
Hol árnyaknak vásva
Hitük volt egymásba'
Hajnalig harcoltak.
Fák kérgét roppantom
Hangáknak száz szárát
Bódító ködpárát
Lebbentget már az ősz.
Halkan megkoppantom
Mély kútnak oldalát
Kevert sár futja át
Rozsdáján elidőz.
Voltam már, voltam én
Kis kincsű kertemben
Nem láttam embert sem
Gátam már túlcsordult.
Láztükrű tó mélyén
Őriztem s vesztettem
Lelket eresztettem
Magamtól elmozdult.
Kék felleg őrtornyán
Tűnődöm, míg a szél
Énekét már a tél
Suttogja fülembe.
Kertajtóm bezárván
Dél már az úton ér
Boldogság mégse fér
Szöggel telt zsebembe.
Tündér
Hallod a neszezést a
Fűzfás mélyén?
Az vagyok én.
Halk zizzenés
A ritkás közepén.
Látod a csillanást
Kék tavaknak partján?
Én voltam tán.
Ha nem vigyázol,
Holló hajad meghúzom ám.
Hallod a kacagást
A gyalogút végén?
Az voltam én.
Rejtőztem félve
Nádasok révén.
Láttad a fényeket
Kopár hegyek ormán?
Én voltam, lám.
Tábortüzem nem adott
Meleget jóformán.
Érzed, hogy néznek
A fenyvesek szélén?
Szaladj csak, kém.
Úgyis én nevetek
Majd a legvégén.
Elemzés
Bodnár Bencze több verset is küldött számomra (szám szerint 4 db-ot). Ez azért jó, mert így hitelesebb képet nyerhetek költészetéről. Látható, hogy a Verselemzőben rendszerint egy vers kerül górcső alá egyszerre – akkor is, ha egy-egy szerző több művével tisztel meg. Ilyenkor én választom ki, hogy melyik kerüljön „boncolásra”. Bodnár Bencze legjobb verse a négyből számomra a Valaki nevet és a Fekete kert. A Valaki nevet az abszurdba-groteszkbe hajló nevető ember képének kiváló megjelenítéséért, a Fekete kert pedig élvezetesen végigvitt rímjátékáért, a szavaiért, a mesteri befejezettségéért.
Azonban a Tündér című verset választottam elemzésre, mert szándékom ezúttal is az, hogy kritikám segítse a szerzőt a „javulásban”.
A Tündérben azt érzem, hogy a gyengébb és a többre érdemes sorok váltakoznak benne. Aztán újra elolvasom, s látom, hogy mennyire próbál technikázni a rímekkel. Ekkor sokat nő a szememben. Pl. ormán-lám-jóformán. Maga a rímekkel való játék szándéka nagyon szimpatikus, ugyanakkor azt érzem, hogy olykor suta egy-egy rímhelyzet (pl. partján-tán-ám). Nem kifejezetten a rímekkel van probléma, mert a partján-tán-ám tiszta rím és asszonánc keveréke. Sokkal inkább azt érzem, hogy némely egymás mellé helyezett szó szorong a szomszédjától, élét veszti, sutává lesz (ahogy fentebb írtam):
Látod a csillanást
Kék tavaknak partján?
Én voltam tán.
Ha nem vigyázol,
Holló hajad meghúzom ám.
A „kék tavaknak partján” misztikus varázsát borzasztóan letöri az „én voltam tán” henyesége. Az a laza tán, amiről kiált, hogy a rím kedvéért lett odatéve. S hasonlóan erőltetettnek tűnik a szavak egymásmellettiségét nézve az „én voltam tán” – „holló hajad meghúzom ám”. Szóval összességében hullámzó ez a vers, egy jó iskola, hogy aztán megszülethessen a Fekete kert, amelyben nemcsak a rímek vannak helyükön, hanem az őket rejtő szavak is.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések