Illatod bőrömön

Bőrömbe ivódott illatod
mentette át
a tegnap éjszakát
a mai napba.
Egy mozdulat,
s felfeslik illatfoszlányod
ruhám rejtekén,
megakad a pillanat,
nem mutat
       semmit a megszokott
hétköznap másnak,
mély lélegzet,
csak egy pillanat,
s elillan a szag.
Várva maradok fáradt,
kábult
parfőm-zuhatag.

Elemzés

A költemény összességében végtelenül egyszerű, sorai folyamatos harcot vívnak a közhelyekkel. Helyenként a banalitás, helyenként az egyedibb hangvétel győzedelmeskedik. Nézzük meg a verset részleteiben is!

Szeretkezés, egymáshoz bújás – mindenképpen valami térben nagyon közeli helyzet kell ahhoz, hogy bőrünk őrizze szerelmünk/szeretőnk illatát. Az illat jelen esetben az emlékek tárhelye: az a dolog, ami átmenti „a tegnap éjszakát”. (Erről eszünkbe juthat a Parfüm: Egy gyilkos története c. film, bár ott az illatok funkciója ennél jóval összetettebb.)

Ott kellett hagynunk a szeretett nőt, a tömegben kavargunk az utcán, hirtelen mozdulatot teszünk, s az illat újra előhívja a tegnap éjszakát, hiszen a ruha redőiben „megakad a pillanat”.

Itt következik egy fordulat, mely a verset kiemeli a közhely árnyaiból: „…nem mutat / semmit a megszokott / hétköznap másnak”: ez a három sor szó szerint is mentesít, felold, hiszen a költemény eleje a szeretett nő szemében túlnő a közhelyeken, neki mást mond ez a „hétköznap”, mint „másnak”.

Aztán nem lehet nem észrevenni, hogy a vers végére az illat szaggá válik: az illat valami pozitív érzetet eredményez, a szagok kifejezésnek pedig inkább negatív konnotációi vannak ebben a kontextusban (meg úgy általában is).

De aztán mégis győzedelmeskednek az illatok: a vers beszélője annyira egyesül a nővel, hogy identitását vesztve maga is már csak egy „parfőm-zuhatag”, amely könnyedén elillanhat, szaggá alakulhat, de legapróbb pórusaiban is a gyönyör óráit őrzi.

Antal József