[14-1]
Továbbra is hangsúlyozom az egyén felelősségét a saját sorsáért. Bevezetőmben említettem: szerencsés generáció szülötte vagyok, aki kénytelen volt alkalmazkodni a körülötte lévő élettérhez. Dönthettem volna másképp: 18 évesen kihagyhatatlan ajánlatom volt Franciaországba menni. Kihagytam. Nekem ez az ország a hazám. Segítő szakember lettem, akinek célja és feladata, hogy támogassa azokat, akiket támogatni kell. Éltem a rendszerváltás előtt, s a rendszervátás utáni összes kormány alatt. Egyik alatt érettségiztem, másik alatt főiskolára jártam, mind alatt dolgoztam, mind alatt eltartottam magam. Jelenleg két állásban dolgozok, hogy tudjam tartani az életszínvonalam. Hogy ez baj? Nos, igen. Jó lenne egy olyan világ, ahogy egy ember egyedül is képes lenne élhető életszínvonalra, egy embernek megfeleő munka vállalásával.
Ez nem az a világ. Azt a világot éljük, ahol a kisgyermekes anyáknak nincs esélyük a munkaerőpiacon, ahol egy dolgozó harmadmagát tartja el az adóival (meg egy igen drága és követhetetlen, korrupt bürokratikus rendszert), ahol a nyugdíjas "csak" kisnyugdíjas.... Ez van most. Változást akarni lehet, és kell is. Hogy vannak-e altzernatívák a változásra, az sajnos, utóbb derül ki minden esetben.
Egyéni életpályámon az én dolgom az, hogy magamért megtegyem mindazt, amit kell, amit szeretnék. S ez viszont független attól, milyenek a lehetőségeim. Merthogy azokon - okosan - lehet változtatni. |
Mindegyes is! A kérdés egy idő után úgyis csak oda vezet, hogy felidegesítem magam és persze teljesen feleslegesen, mert semmi sem változik.
A rendszerváltás elmúlt 20 éve alatt csak összeomlasztani sikerült azt, ami addig legalább volt...
Pedig magyarország XX. századi története is egy katasztrófa volt. Rossz döntések sorozata...
Hihetetetlen, hogy itt senki nem ért semmihez! |
A magyar embert úgy nevelték, hogy mindent készen kapjon anélkül, hogy bármit kelljen tenni érte: gondolok itt az egészségügyre, nyugdíjra stb. Nekünk minden alanyi jogon jár jelszóval. Ha valaki korlátokat próbál szabni, más irányba elmozdulni az ellen lázonganak. El kellene felejteni a "nekem minden jár" gondolatot, mert nem így van. Csak akkor jár, ha cserébe adsz is valamit. Ezt viszont nehéz megérteteni. |
A világ dolgaiban az a szép, hogy amint túllép az egyén határain, soha nem szűnik meg, csak átalakul :-)
Mit vesztenénk, ha összeomlana a rendszer? Semmit. Jönne egy esély, hogy egy másik legyen helyette. az egyén képes csak mójdával önállóan létezni, ahol mák ketten vannak, ott már rendszer kell (kézenfekvő példa: ha két ember együtt él, fontos kérdés, ki meddig használja a fürdőszobát :-) Ez már szabály a rendszerben.)
Írtam ma már: ha nincs döntés, akkor az a döntés, hogy nem döntünk. Fontos volna ezt felismerni. akkor úgy döntönk, jó nekünk a kész.
Csak aztán ne fanyalogjunk utána :-)
2010.05.05 02:21 Szinay Balázs „Kedves László!
Kapcsolódva nekem írt kommentedhez, visszaidézem belőle néhány mondatodat:
"A bulvár is profi műfaj. Hogy a manipuláció hatásos eszköze? Nos, igen. Ahogy minden az: a színházi álomvilág, a közgazdasági hírek - és álhírek (rettegek tőle, hogy egy okos elemző kijelentésétől megint megijed a nemzetközi pénzpiac....!) - folytathatnánk."
Ide vág a fogyassz című cikked kommentjében szereplő kérdésünk: Mi lenne ha ez az egész felépítmény ami van, összeomlana. Mit vesztenénk vele? Nagyjából így fogalmaztuk meg a kérdést. Nos, ha minden csak látszat, álomvilág, akkor úgy tűnik semmit sem vesztenénk.
Mindenről dönthetünk persze, de miért is akarna az ember dönteni?:) Sodródni az árral és résztvenni a médiamanipuláció izgalmas folyamatában sokkal kényelmes és eközben még szidhatjuk is a rendszert, amiért nem rendezi helyettünk életünk azon kérdéseit, amiket nekünk kéne.:)
” |
Kedves Máté!
Az is döntés, ha az ember nem dönt. Véleményem szerint sokkal fontosabb és célravezetőbb lenne megtanítani az embereket dönteni, megismertetni velük a lehetőségeket, s teljeskörű felelősséggel ruházni fel őket saját életükkel kapcsolatban, mint készen adni nekik a dolgokat, megmondva, mi a tuti.
Értem okfejtésed egyébként, s sok esetben egyetértek vele. A társadalom nem eléggé érett ahhoz, hogy felelősségteljes döntéseket hozzon, sok esetben magam is azt érzem, határozottabban kellene megszabni az irányokat, a tévedés elkerülése végett. Viszont ezzel "halat adunk", nem halászni tanítjuk meg az embereket. A magyar társadalom alavetően befogadó-elfogadó társadalom. Oktatási rendszerünk arra épül, hogy a tanár csoportosan megmondja a diákoknak, mit kell tudni, majd számonkéri rajta. Egészségügyünk mindenkinek "jár", de nem biztos, hogy mindenki tesz érte, aki tehetne. Hivatallal vizátni nem lehet, el kell fogani, ami a pecsétes papíron áll. S még mindig ott van mindenre készen az állandó Joker: "Úgy még sose volt, hogy ne lett volna valahogy"... Áll a nép, s várja, hogy majd készen megkap mindent, hiszen erre lettünk nevelve. S ha az adogató kézben csalódtunk, akkor választunk egy másik kezet, hiszen az mást/többet/másképp ígért. Kicsit megrekedt itt a demokráciánk, ahelyett, hogy az egyéni döntések felelősségvállalásán alapulú közösségi rendszerré épült volna.
Fontosnak érzem, hogy tudatosuljon mindenkiben: a lehető legnagyobb felelősséggel tartozik az életéért, azokért a dolgokért, amik vele történnek. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, lehet okolni másokat, a rendszert, az aktuális kormányt, a szomszédot, a gazdagokat, a szegényeket, a sárga fülűeket és a háromlábúakat.
S jó okolni is ebben az esetben másokat, mert akkor nem az enyém a felelősség.
2010.05.05 02:36 Máté „Későbbi kommentekre reagálva, meg úgy a beszélgetések egészére:
Engem személy szerint már egy ideje nem elégít ki az a válasz, egy-egy problémával kapcsolatban, hogy az ember dönthet arról, hogy mit tesz, mit nem, mit választ, stb...Azt gondolom ez a válasz már korántsem kielégítő a jelenlegi helyzetben...Úgyis fogalmazhatnánk ezt, hogy az embereket már szinte "nem lenne szabad" hagyni dönteni, mert mostanra már mindenki olyan szabadságot kapott döntéseiben,hogy abban lassan összeomlik a körülöttünk lévő világ! Egyfajta döntési korlát szerintem kell! Itt elsütni a különféle emberi jogokra való hivatkozást, meg a szólásszabadság szólamát már közhelyes lenne. Ez már mind kevés...
Azt sem értem miért olyan "elégedett" vagyis inkább elfogadó mindenki azzal, hogy nélkülözve van...Miért nézi azt el mindenki, hogy egyesek fényűző életet élnek, másoknak enni nincs mit, holott szakképzett emberek. Lehet, ez is azért van, mert az embereket hagyjuk dönteni, az emberek döntése pedig gyakran az, hogy megfutatmodjanak a cselekvéstől...
” |
Későbbi kommentekre reagálva, meg úgy a beszélgetések egészére:
Engem személy szerint már egy ideje nem elégít ki az a válasz, egy-egy problémával kapcsolatban, hogy az ember dönthet arról, hogy mit tesz, mit nem, mit választ, stb...Azt gondolom ez a válasz már korántsem kielégítő a jelenlegi helyzetben...Úgyis fogalmazhatnánk ezt, hogy az embereket már szinte "nem lenne szabad" hagyni dönteni, mert mostanra már mindenki olyan szabadságot kapott döntéseiben,hogy abban lassan összeomlik a körülöttünk lévő világ! Egyfajta döntési korlát szerintem kell! Itt elsütni a különféle emberi jogokra való hivatkozást, meg a szólásszabadság szólamát már közhelyes lenne. Ez már mind kevés...
Azt sem értem miért olyan "elégedett" vagyis inkább elfogadó mindenki azzal, hogy nélkülözve van...Miért nézi azt el mindenki, hogy egyesek fényűző életet élnek, másoknak enni nincs mit, holott szakképzett emberek. Lehet, ez is azért van, mert az embereket hagyjuk dönteni, az emberek döntése pedig gyakran az, hogy megfutatmodjanak a cselekvéstől...
|
Kedves László!
Kapcsolódva nekem írt kommentedhez, visszaidézem belőle néhány mondatodat:
"A bulvár is profi műfaj. Hogy a manipuláció hatásos eszköze? Nos, igen. Ahogy minden az: a színházi álomvilág, a közgazdasági hírek - és álhírek (rettegek tőle, hogy egy okos elemző kijelentésétől megint megijed a nemzetközi pénzpiac....!) - folytathatnánk."
Ide vág a fogyassz című cikked kommentjében szereplő kérdésünk: Mi lenne ha ez az egész felépítmény ami van, összeomlana. Mit vesztenénk vele? Nagyjából így fogalmaztuk meg a kérdést. Nos, ha minden csak látszat, álomvilág, akkor úgy tűnik semmit sem vesztenénk.
Mindenről dönthetünk persze, de miért is akarna az ember dönteni?:) Sodródni az árral és résztvenni a médiamanipuláció izgalmas folyamatában sokkal kényelmes és eközben még szidhatjuk is a rendszert, amiért nem rendezi helyettünk életünk azon kérdéseit, amiket nekünk kéne.:)
|
Kedves Mogadishu!
Épp ez a lényeg, amit megfogalmaztál: nem kell beérnünk azzal, amit készen kapunk, mert nem biztos, hogy az az egyetlen, a tökéletes. Saját értékrendünk szerint válogathatjuk meg a dolgokat, s érdemes volna meg is válogatni, hiszen a világ jóval több annál, mint amennyit elénk tárnak. Kis zugokban van a legszebb meghittség, tartják sokan, s ha igény van rá, megtalálhatóak ezek a kis zugok.
Persze, ha nincs igény rá, nézelődhetünk a csarnokban is, de ott a látványos dolgok vannak... :-)
Magam is végtelenül sajnálom azokat a művészeket, akik méltatlan helyzetben vannak. Ahogy nagyon sajnálom azokat az aszalosmestereket, akik jelenleg betanított munkások, azokat az őstermelőket, akik már senkinek nem termelnek..... Mindenkit sajnálok, aki kénytelen megélni saját nélkülözhetőségét egy durván megváltozott világban.
Mégis, hiszek abban - hinnem kell abban! - hogy a keresleti oldal befolyásol. Ha nem elégszek meg a svéd előregyártott bútorral, hanem megkeresem az asztalost, ha nem dőlök be a januári piros paradicsomnak, hanem a piacra megyek Kati nénihez, ha nem egy celeb miatt ülök be egy színházba, hanem mondjuk Psota miatt - akkor választottam. S döntésemmel, Te a Te döntéseddel, sokan a mi döntésünkkel talán eléggé piacképes kereslet tudunk lenni az értékre is.
Persze, ha a hárommellű nő érdekesebb, hát akkor mellette döntöttünk.
Üdvözlettel:
Hellenbárt László
2010.05.03 15:14 Mogadishu „Kedves László!
A bulvárról és a népbutításról az a véleményem, hogy azt lehet butítani, aki hagyja magát. Többféle embertípus van:
- van aki a bulvársajtóban megjelenő dolgokat igaznak fogadja el
- van, aki a bulvárt el sem olvassa, mondván, hogy szenny és ő nem ereszkedik le erre a szintre
- van, aki kikapcsolódásképp olvassa, hogy ne gondoljon a napi nyűgökre
- van, akit szórakoztat stb.
Én magam nem nagyon szeretem, alkalmanként elolvasom, de mindenképpen úgy gondolom, ha van rá igény, akkor legyen, ez a sajtószabadsághoz tartozik. Ez épp olyan, mint a prostitúció, amin lehet álszenteskedve felháborodni, de ha nem lenne kereslet, akkor nem lenne kínálat sem. azzal viszont teljesen egyetértek, amit a cikkedben írtál arról, hogy az igazi művészek, akik nem celebecskék és társaik, azokkal méltánytalanul bánnak, hanyagolják őket. Miért is? Mert nem lehet belőlük - a róluk szóló cikkeből - pénzt csinálni. Ez a lényeg. A botrányból pénz lesz, a normális életvitelű, igazi művészeket meg elfelejtik. Ez igazságtalan dolog. De manapság megszokhattunk, hogy igazság az valami utópisztikus megfoghatatlan fogalom, ami nem létezik, sajnos. Talán azért, mert relatív és mindenkinek mást jelent.
” |
Kedves Balázs!
Kinek a pap, kinek a paplak, ahogy mondják. A művész művészetet csinál, a jó rendező jó színdarabot rendez, a rossz rendező látványos színdarabot rendez, a bulvár meg bulvárt csinál. Igen, pontosan, igen precízen és aprólékos gonddal, hiszen ez a dolga, ez a szakmája. Bulvár és bulvár között is érezhető ez a különbség. Análkül, hogy nevekkel dobálóznék: a vezető kereskedelmi csatorna agyonplasztikázott színésznője által vezetett, rivaldafényben tündöklő napibulvárja nem az a színvonal, ami a haza szépségversenyek koronázott királyának műsorát jellemi. Az egyik profi bulvár, a másik aprópénz a zseb mélyén (hogy mit váltottak aprópénzre és kik, az az ő dolgok).
A bulvár is profi műfaj. Hogy a manipuláció hatásos eszköze? Nos, igen. Ahogy minden az: a színházi álomvilág, a közgazdasági hírek - és álhírek (rettegek tőle, hogy egy okos elemző kijelentésétől megint megijed a nemzetközi pénzpiac....!) - folytathatnánk. Az akciók célja hogy reakciókat váltsanak ki.
Eldönthetjük, miként reagálunk a felénk érkező impulzusokra, mennyi jelentőséget tulajdonítunk nekik.
Üdvözlettel:
Hellenbárt László
2010.05.03 22:30 Szinay Balázs „Emberek!
Szerintem az egész bulvárkomédia, meg a legtöbb ilyen média "hadjárat" az emberi elme felserkentésének érdekében, egy nagyon precízen, aprólékosan és végtelen energia befektetéssel megrendezett színjáték. Az emberi manipuláció igen hatásos eszköze.
Csak egy kérdés merül fel bennem ezzel kapcsolatban: ugyanezt a kreativitást és energiát, alkotókészséget miért nem tudja az ember értelmes, hasznos dolgokra fordítani?!” |
Szerintem azért, mert lehet, hogy megvan az eszük a kutyakomédiához, de nem biztos, hogy ahhoz is, hogy értelmes dolgot alkossanak ... |
Emberek!
Szerintem az egész bulvárkomédia, meg a legtöbb ilyen média "hadjárat" az emberi elme felserkentésének érdekében, egy nagyon precízen, aprólékosan és végtelen energia befektetéssel megrendezett színjáték. Az emberi manipuláció igen hatásos eszköze.
Csak egy kérdés merül fel bennem ezzel kapcsolatban: ugyanezt a kreativitást és energiát, alkotókészséget miért nem tudja az ember értelmes, hasznos dolgokra fordítani?! |
Kedves László!
A bulvárról és a népbutításról az a véleményem, hogy azt lehet butítani, aki hagyja magát. Többféle embertípus van:
- van aki a bulvársajtóban megjelenő dolgokat igaznak fogadja el
- van, aki a bulvárt el sem olvassa, mondván, hogy szenny és ő nem ereszkedik le erre a szintre
- van, aki kikapcsolódásképp olvassa, hogy ne gondoljon a napi nyűgökre
- van, akit szórakoztat stb.
Én magam nem nagyon szeretem, alkalmanként elolvasom, de mindenképpen úgy gondolom, ha van rá igény, akkor legyen, ez a sajtószabadsághoz tartozik. Ez épp olyan, mint a prostitúció, amin lehet álszenteskedve felháborodni, de ha nem lenne kereslet, akkor nem lenne kínálat sem. azzal viszont teljesen egyetértek, amit a cikkedben írtál arról, hogy az igazi művészek, akik nem celebecskék és társaik, azokkal méltánytalanul bánnak, hanyagolják őket. Miért is? Mert nem lehet belőlük - a róluk szóló cikkeből - pénzt csinálni. Ez a lényeg. A botrányból pénz lesz, a normális életvitelű, igazi művészeket meg elfelejtik. Ez igazságtalan dolog. De manapság megszokhattunk, hogy igazság az valami utópisztikus megfoghatatlan fogalom, ami nem létezik, sajnos. Talán azért, mert relatív és mindenkinek mást jelent.
|
Kedves József!
Valóban nem hagyható ki a népbutítás a bulvár témaköréből, még ha most más nézőpontból tekintettem is a kérdésre, hiszen azért a sajtónak hatalma van. "Cirkuszt és kenyeret", tudjuk régen, s a bulvár most a cirkusz, ki a fene figyelne a szélesebb rétegek köréből az aktuális belpolitikai/külpolitikai/gazdasági/stb. kérdésekre, amikor egy szép szőke most jött meg a Zöld-foki Szigetekről (ebben már három hír is van: a szép szőke, a hazajött, és a Zöld-foki szigetek, amiről a kedves olvasó csak álmodozhat)? Negyvenes nők ruhája az operabálon még mindig érdekesebb téma, mint megtanulni az új pénzügyminiszter nevét, mert kell a glamour, és kell a kenyér is.
Fontos gondolat: "Az butul, aki hagyja magát". Írásommal a választás lehetőségére szeretném buzdítani az embereket: nem baj a bulvár, csak tudatos választás legyen :-)
Üdvözlettel:
Hellenbárt László
2010.05.03 11:37 Joe84 „Kedves László!
Gratulálok a cikkedhez! Az oldalon egy kommentben tettem egy olyan kijelentést, hogy a bulvár népbutítás. Egyetértek a nézőpontoddal, ugyanakkor a népbutítás lehetőségét sem vetem el. Persze: az butul, aki hagyja magát. Az választja a bulvárt, akiben nincs ellenállásra erő. Aki szeret az árral sodródni. Én a bulváron a korrektúrázást gyakorlom fejben: kijavítgatom ezernyi hibáit, s keserűen nevetek magamban kisszerűségén - s hogy mégis milyen "nagyszerű" hatalma van mindezek ellenére, mellett (ezen már persze nem nevetek...)...
Üdv:
Antal József” |
Kedves László!
Gratulálok a cikkedhez! Az oldalon egy kommentben tettem egy olyan kijelentést, hogy a bulvár népbutítás. Egyetértek a nézőpontoddal, ugyanakkor a népbutítás lehetőségét sem vetem el. Persze: az butul, aki hagyja magát. Az választja a bulvárt, akiben nincs ellenállásra erő. Aki szeret az árral sodródni. Én a bulváron a korrektúrázást gyakorlom fejben: kijavítgatom ezernyi hibáit, s keserűen nevetek magamban kisszerűségén - s hogy mégis milyen "nagyszerű" hatalma van mindezek ellenére, mellett (ezen már persze nem nevetek...)...
Üdv:
Antal József |
[14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
Friss bejegyzések