Jim Morrisonnal mint rocksztárral, énekessel és mint költővel még valahogy középiskolás éveim közepe felé ismerkedtem meg, teljesen véletlenül. Legjobb barátom hívta fel a The Doors zenekar zenéjére figyelmemet, mint legújabb személyes felfedezettjére. Mint az akkoriban szokás volt köztünk, kölcsönadta nekem egyik (mint most már tisztában vagyok vele az egyik leggyengébb) lemezüket, mert szinte kötelességének érezte, hogy megszeretesse velem a zenekart. Meg kell mondjam, a lemez nem tetszett, unalmasnak és tőlem idegennek találtam, de azért szoktattam magam a dologhoz. Sokszori hallgatás után végül is több dal megtetszett róla, de ami akkoriban leginkább motivált az volt, hogy érdekes módon környezetemben ezidőtájt egyre több kortársam fedezte fel magának újra az akkor már kb. 30 éve nem létező zenekart. Néhány éven belül pedig a Doors zenekar és Jim Morrison egyénisége szenvedélyemmé vált.
Főként a középiskola kezdete óta rendkívüli módon vonzott a költészet. Talán én voltam az egyik azon elvetemült emberek között, akik minden magyar órán kiadott szakirodalmat elolvastak, sőt még ki is egészítették azt, legalábbis eleinte. Később már csak azt olvastam el, ami érdekelt. Csillapíthatatlan éhséggel faltam a tananyag szerint soron következő költő, író életrajzát, szerzeményeit és közben magam is elkezdtem komolyabban írogatni. Hatással volt rám Csokonai, Vörösmarty, Ady, József, Radnóti, Rimbaud, Verlaine, Baudelaire, Villon és még sorolhatnám. De főként a szimbolisták. Aztán úgy a középiskola közepe-vége felé egy olyan fordulópont következett be az életemben, ami megváltoztatta a költészetről alkotott képemet és személyes költői pályámat. Ez volt a The Doors és Jim Morrison.
Jim Morrisont a világ elsősorban rocksztárként, szexbálványként, showmanként, botrányhősként, énekesként és még ki tudja mi minden másként tartja számon, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy többek között ő maga és akik vették a fáradtságot arra, hogy megismerjék egyéniségét, munkásságát mit vallottak róla: költő volt. Ennek ellenére énekesi és botrányhős karakterének árnyékából sosem tudott kilépni. Noha ő sosem kívánt kilépni és végül is sosem lépett ki a költő szerepéből. Ez volt az egyetlen megjelölés, amit elfogadott önmagára vonatkozóan. Írásait, gondolatait, költészetét ennek ellenére csak egy sajátos környezetben, a The Doors atmoszférájában tudta megmutatni és érvényre juttatni.
Zenekari karrierje mellett önálló versesköteteket is publikált, de költőként sosem gondolt rá a világ, az elismerés elmaradt. Kötetei tulajdonképpen megbuktak. A világ nem személyiségére és filozófiájára volt kíváncsi, hanem a rock ikon Morrisonra. Mikor kötete sikertelenségének lehetséges okáról kérdezték, csak ennyit fűzött a dologhoz: „Nem értették meg”. Életének utolsó éveiben még volt egy próbálkozása költői pályájának kibontakoztatására, amikor is már csak a költészettel volt hajlandó foglalkozni. Verseit lemezre vette azzal a szándékkal, hogy megjelenteti első szólólemezét. Az anyag befejezésének halála vetett gátat. Mindenesetre a lemez megjelent halála után „An American Prayer” címmel, de a zenei aláfestést a lemezhez a The Doors megmaradt tagjai biztosították, tehát még ez a kilépési lehetősége is elhamvadt.
Jim Morrison versei elsősorban szabadversek, írásain a szimbolista hatás érződik. Óriási befolyással volt rá Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Joyce, Nietzsche, Poe, Jack London, Oscar Wilde, Keats, Shelley, Walt Whitman, Kerouac Útonja és a görög mítoszvilág. Szinte állandóan olvasott, ha lehetősége volt rá. Ezen túl olyasfajta éleslátással és lángelmével volt megáldva, melyet még a drogok, illetve az alkohol sem tudtak kiirtani belőle.
Verseiben a sorok, gondolatok teljesen szeszélyesen, spontán módon követik egymást. Gyakran előfordul, hogy egymástól teljesen elkülönülnek, semmilyen kapcsolatban sem állnak. Helyenként olyan képeket használ, amik szinte abszurdak és a kívülálló számára érthetetlenek és melyek a lét és a nem-lét határán táncoló Morrison apokaliptikus hangulatú vízióiból táplálkoznak. Összességében azonban verselése sajátos alakjának karakterjegyeivel, személyes előadásmódjával kiegészülve megítélésem szerint, a költészet betetőződése.
Amit számomra a középiskolai tanulmányok során Rimbaud, Ady adott azt, Jim Morrison koronázta meg a költészet legmagasabb fokán. Onnantól kezdve, hogy megismerkedtem írásaival, életpályájával, zenei tevékenységével, a költészet többi része megszűnt számomra. Minden írásművet az általa kialakított mércével mértem, hatása pedig belopta magát személyes költészetembe is.
Mindesetre a világ a mai napig nem foglalkozik különösebben költészetével, bár életéről és zenei karrierjéről sok könyv jelent már meg. Verseit, dalszövegeit angolul még csak-csak el lehet érni, de annál több akadályba ütközünk, ha ezek hiteles magyar változatának felkutatására törekszünk. Bár jelent meg néhány kötetnyi vers magyar fordításban, de azokból hiányoltam a klasszikus szerzemények fordítását, illetve tartalmaztak olyan jegyzeteket, naplótöredékeket is, melyek alapesetben azért nem kifejezetten alkotják egy Jim Morrison tollából származó korrekt verseskötet anyagát. Nyilván ezekkel a rajongóknak igyekeztek kedveskedni, de érzek a dologban egyfajta marketingfogást is. Így ezen kötetek olvasása után akadt némi hiányérzetem.
Ezért is örültem Hobo „A zenének vége” című kötetének, mely Jim Morrison válogatott dalszövegeit, verseit teszi közzé magyar nyelven. A kötetben a legmagvasabb. legemlékezetesebb, legjellegzetesebb versek kapnak helyet, illetve a legnagyobb Doors-slágerek szövegei. Lévén, hogy az egyetlen ilyen jellegű kötetről van szó, azt lehet mondani, hogy a kiadvány a Jim Morrison költészetéért rajongó olvasók bibliája. Akik korábban csak foszlányokban, vagy saját fordításban olvashattak magyar nyelven ritka és magvas Jim Morrison-verseket, azok számára valóságos kincsről van szó.
A kötetből felsejlik Morrison világképe, személyisége, irányultsága és minden elgondolkodtató megsejtése. Tanúi lehetünk a gyermeki én és az érett spirituális vezető megnyilatkozásának is. Olykor közönséges, máskor humoros, megint máskor szelíd és törékeny, összességében pedig érett és elgondolkodtató versekkel, dalszövegekkel találkozunk a kötetben. A sorokból egy törékeny, e világtól elidegenedett, sokszor megfoghatatlan zseni képe rajzolódik ki előttünk. Jim Morrison versei és tettei mindig is teljes összhangban mozogtak. A versekből sokszor csak sejtelmes homályos érzéseket, profetikus víziókat kapunk egy olyan szerző ellentmondásos elmevilágából, aki pusztán átutazó volt ebben a világban, így alakja megfoghatatlan, és aki az őrület valamint a megvilágosodás határán mozgott. Ahogy a könyv fülszövege is írja:
A filmművészetet
otthagyta
a zenéért,
a zenét,
otthagyta
a költészetért,
aztán mindent
otthagyott
velünk együtt
valami másért,
amiről mi még
nem tudunk.
Jim Morrisonban talán az a vonzó rajongói számára, hogy megtestesítette mindazt, amit senki sem mert, és bátran állíthatom, most sem igazán mer. Gátlások nélkül élte- és osztotta meg a világgal személyisége legdestruktívabb, legérzékenyebb és legbölcsebb végleteit. Az emberi viselkedés színskálájának olyan árnyalatait tárta elénk, melyet a legtöbben nem merünk. Mindezt oly módon, hogy volt benne egy olyan megfoghatatlan énszféra is, melyhez senki sem férhetett hozzá és ami mindenki számára titok is marad. Mindemellett rendkívül tudatos is volt művészetében. Zenekarával a színpadon színházi előadáshoz hasonló módon jelenítette meg dalszövegeit, hosszabb történeteket feldolgozó verseit élőben gyakran improvizatív szálakkal egészítette ki, melyek így kisebb színdaraboknak is betudhatóak voltak. Az egyes történetek összes szereplőjét maga játszotta el, melyekben keveredett az ősi görög mítoszvilág, az indiánoktól átvett sámánisztika és a modern Los Angeles-i hétköznapok hangulata. Improvizációi gyakran olyan spontánok, intenzívek, erőteljesek voltak, hogy már saját zenekara sem tudta azt követni a színpadon. Vele minden koncert az elejétől a végéig feszült hangulatban telt, mivel a zenekarnak folyamatosan követnie kellett hirtelen hangulatváltásait, katartikus megnyilvánulásait, majd az ezeket követő szinte andalító hangulatot. Talán furán hangzik, de ennek ellenére legtöbbször mégis előre kialakított, gondosan és aprólékosan kidolgozott koreográfia szerint adott elő a színpadon. Nagy álma volt, hogy egyik hosszabb hangvételű verskoncepciójából önálló lemezt készítsen zenekarával, ám erre sosem került sor. E darab egyes részei helyet kaptak különféle albumokon, illetve a koncertprogramokban is szerepeltek, de teljes egészében csak egyszer játszotta el a The Doors. Ekkor egy 25 perces verzió élő előadására került sor az utolsó koncertek egyikén. Az eredeti verzió, amit Jim Morrison albumra szánt, azonban összesen 45 percre rúgott.
„A zenének vége” című kötet segítségével az olvasó ezekből a momentumokból ízlelhet meg szeleteket, bár azt mondanám, hogy ez is úgy a legélvezetesebb, ha közben az ember betesz a lejátszóba egy-egy koncertfelvételt és az angol szöveghez hozzáolvassa a könyvből a magyar változatot, vagy netán utazás közben fülhallgatón hallgatja a zenét. A hatás ekkor teljes.
A kiadvánnyal kapcsolatban egyetlen szépséghibát találtam, mégpedig azt, hogy helyenként nem értettem egyet a fordítással. Ám ezzel párhuzamosan úgy gondolom mégis hálásnak kell lennünk Hobónak, a Jim Morrison-örökség magyarországi gondozójának ezért a munkájáért! Alább álljon itt néhány vers, gondolat Jim Morrisontól, melyekben megpróbálok egy rövidebb betekintést adni munkáiba. Bár én azt gondolom, hogy verseit, dalszövegeit együtt olvasva lehet csak valós képet kapni munkáiról.
Ars Poetica
Megszülettem, hogy továbbálljak,
álmaim földjén partot érjek.
De vitorláim rossz szelek dagasztották,
s a hosszú úton eltévedtem.
Hajóm életem zátonyára futott,
s most fekszem törötten,
magatehetetlen.
A kém
Ismerem azokat a szavakat,
amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz,
mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról,
amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad, kedvesem,
nem vagyok kém, csak szeretlek!
Sziklaszirt
Éjszaka magányom szirtjére ülök,
s sziklaszirtként bámulom a zúgó tengert.
Arcod hűvösében megmártózom,
bocsásd meg türelmetlenségem.
Néhanap fájó szívvel megszököm tőled,
s boldog vagyok, ha újra rád találok.
Nem kéred, mégis adom a szerelmemet.
Oroszlánok jönnek inni karizmom tengeréhez.
Hét pillanat
Az első pillanat, amikor megszületsz, társunkká szegődsz egy idegen világban. A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemmel rácsodálkozol a világra. A harmadik pillanatban még túl fiatal vagy, hamis álmokban hiszel, rossz utakra kalauzolnak. A negyedik pillanatodban magányos leszel, mint egy kő, társat választasz magadnak, mindörökké szeretni. Az ötödik pillanatban küzdesz, ezer ellenében, s bár nem egyedül vagy, segítségre mégsem számíthatsz. A hatodik pillanatban tested láthatatlan sereg kínozza, gyötri, tiporja, megmarkol az idő vaskeze. A hetedik pillanatban meghalsz. Mi elfelejtünk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések