A gyopárcsokor

Fülembe súgja  szél:

Tehetsz bármit még ma

az enyém leszel!

Szavai tűszúrásként érik agyamat,

s a küzdelem elkezdődik.

Kezek húzzák nadrágomat,

testem megfeszül.

Ajkam összepréselem,

lassan húzom magam felfelé.

Mozdulataim robotszerűek

idő – tér darabokra hullik,

a percek óráknak tűnnek,

csak a cél számít:

Túlélni és elvinni neked a virágokat!

Lágy tenyeret érzek arcomon,

szemem résnyire nyitom

azonnal barna szemed foglyai lesznek.

Ne félj! - leheled halkan.

Szavaid lassan érkeznek hozzám.

Én hoztam neked ..- nyöszörgöm,

de te nem érted.

Puha karjaidba rejtesz,

ringatsz mint egy gyermeket.

Felemelem a fejem,

tekintetem megakad az asztalon.

-Hát mégis rebegem,

és csak az apró gyopárcsokrot látom.

Elemzés

A gyopárcsokor egy képzelt szerelmi randevú története. A helyzet kissé fonák: ugyanis a nő visz (képzeletben) a szeretett férfinak egy csokor virágot. Általában ez fordítva szokott történni. De értelmezhetjük úgy is, hogy a nő visz virágot női szerelmének – ez a verzió Szapphó óta része a költészetnek. Még az sem elképzelhetetlen, hogy a virág átadásáról ábrándozó lírai alak férfi: bár inkább kamasz fiú, aki egy idősebb nőt szeret. Ez a nő lágy kezeit a fiú arcára nyomja, megbabonázza őt barna szemeivel, nyugtatja a tapasztalatlan tinit, hogy „ne félj”, s úgy ringatja el, „mint egy gyermeket”. Mindhárom olvasat szokatlan szituációt tár föl: nő ad virágot a férfinak, nő a női kedvesének, illetve egy kamasz fiú egy tőle idősebb, (férjezett) asszonynak. Azt se feledjük el, hogy mindez az álomban történik, tehát a vers mintha egy (a megszokottól jelentősen eltérő) visszafojtott vágyképet jelenítene meg.

A szabadvers itt-ott rímekbe fut, az utolsó versszak szabályos keresztrímek révén ragadja magához a rendet, s értelmi síkon is ráncba szedi a költeményt, hiszen az első olvasatra igencsak fura képek („lassan húzom magam felfelé”, a szél szavainak megértése) végül leereszkednek a valóságba: a lírai én elaludt asztalán, s közben álmodta azt, hogy volt mersze elvinni szerelmének a gyopárcsokrot.

„…szemem résnyire nyitom / azonnal barna szemed foglyai lesznek” sorok grammatikailag, s így jelentéstanilag is hibásak, helytelenek. Nézzük csak miért: az idézett első sor tárgya („szemem”) egyes számban van, míg a rá visszautaló második sor már többes értelemben beszél róla („foglyai lesznek”). Pl. a Fáj a szemem kijelentésre az lehet egy releváns kérdés, hogy Melyik, a jobb, vagy a bal? A Fájnak a szemeim kijelentés egyértelmű ebből a szempontból. Tehát a mű első sora szerint a vers beszélője csak az egyik szemét nyitja ki résnyire, de a második sor már két foglyul ejtett szemről beszél. Az én olvasatomban így lenne helyes a két sor: „…szemeim résnyire nyitom / [ti. amelyek] azonnal barna szemed foglyai lesznek”

Ettől persze még nem válik érthetetlenné a költemény, csak hát a részletek határozzák meg az összképet, s azt ugye mondani sem kell, hogy egy elhanyagolt, apróságnak hitt dolog felboríthatja a nagy egészet.