Örömmel mutatkozom be minden kedves olvasónak. Sipos Judit vagyok. 1964-ben születtem, mikor az új Erzsébet-híd ünnepélyesen átadásra került. Elképesztően régen volt ugye?
Hihetetlen mennyi minden történhet, történik az emberrel ennyi év alatt. 8 éves koromtól 22 éves koromig – amíg meg nem született a kislányom – aktívan sportoltam. Jöhetett minden sport, amit labdával lehetett űzni. Miután kicsi mellett több időm maradt, visszaálltam a csatasorba és újra sportolni kezdtem, egészen 41 éves koromig. Nagyon szerettem olvasni a verseket. Sokáig nem is gondoltam arra, hogy megpróbálkozzam az írással.
Sajnos kevés öröm, sok gond, probléma gyülemlik fel az ember életében, ami terheli a lelkünket. Mikor úgy éreztem, hogy már nem vagyok tovább terhelhető, arra vágytam, hogy legyen egy olyan pont az életemben, amikor teljesen szabadnak érezhetem magam.
Megtanultam motorozni, és róttam az utakat a párommal együtt, ami felülmúlhatatlan érzés volt, de mégsem adta meg azt az igazi szabadságot, amire szükségem volt.
Letettem a motort és egyre többet ragadtam tollat.
Eleinte egy kicsi füzetbe irogattam, amit állandóan dugdostam a család elől. Volt, hogy úgy eltettem, hogy hetekig magam sem találtam. Az első versemet 4 évvel ezelőtt olvastam fel szentestén – vagyis csak akartam, mert annyira izgultam, hogy remegett a hangom, és így a lányom folytatta –, és mindenki nagyon meglepődött. Ezt követően, egy József Attila esten mutatkoztam be, más amatőr író és költő társaságában, községünkben, ahol lakom. Azóta próbálgatom a szárnyaim. Most már segítséget is kapok egy nagyon kedves írónőtől, aki nem kevés idejét áldozza rám és segít abban, hogy megtaláljam önmagam.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések