Igazi után

Mozdulatlan bátor, gyöngyszerelmes képek,

mozdulatnyelv, hangulatcsönd, fájdalomfények.

Örökké való, igazi utáni félelemérzet,

papírtárs, hazugságok; könyörtelen szépek.

A küldetés

Nem volt szándékom s titkom,

nem volt tervem és sejtelmem,

csak érezni akartam s igaznak hinni szerelmem,

a világot látni egy érzést megélni,

visszatükrözni a lelket,

s folytatni létem s felismerésem.

De azonosultam a hiánnyal,

melyet a fájdalom szült,

s nem az önmeghatározás,

felkészületlen léptem vezetők helyébe,

hogy harcoljak a szellemért,

ha nem teszi más.

Mestereket hallgattam s kergettem,

megtudni vágytam, hogy legyek vezetett,

igényekre felelő tanítvány,

de míg be nem fejezett az önvaló,

s szakított elmém kínja engem is,

lelkemre talált a misszió s egy talány.

Tömegek magánya sikított,

kik tollal vágytak bejutni az értelem mélyébe,

s forradalmat szítani, erőszakmentesen,

küzdeni egy szellemi társadalomért,

csendes átalakulással,

lemondva hívságaikról, önérzetmentesen.

Vágytam a változást s a cél felismert,

felhasznált a sors s az alázat,

engedelmességre és cselekvésre vezetett,

a szentek s a művészek örökségét kaptam,

s a verset, kezembe, mint fegyvert,

költőnek kezdtek el hívni, engem az ismeretlent.

Nem adhatok jobb tanácsot,

mint, amit az ok-okozat mondana,

nincs több erő bennem sem,

csak hit és a szeretet buzgólkodik sorsomban,

s egy leplezetlen lélek, mit a szavakba eresztek,

megmutatom arcom, s az irányt, ez mesterségem.

Diplomás helyett diplomatikus lettem,

láthatatlanból milliók közt az egyetlen,

megszületettből a korlátlan szabad,

vigasztalhatatlanból a remény követe,

kivel üzen a teremtés, kit a sugallat keres,

válasz, mely az örök kérdésből fakad.

A lélek hajlama

A lélek hajlama

csak számára értelmetlen vetület,

az energiának vonzásterület,

az érzékenységnek értelmi felület.

Az irányultság

finomabb frekvenciákon kezelt ingerület,

természetből fakadó és társadalomidegen,

változásában magatehetetlen,

statikus dinamikától vibráló őseredet.

Mely felfedezésre vár,

szembesülésre kényszerít,

megsemmisülésre kárhoztat,

megszületni rendel, felszabadít.

Mindig készül valamire

Az elhivatottság köteles riadalmában,

az alkalmazkodás jogtalan fáradalmában,

a közömbösség bíráló szidalmában,

s a feltűnés reményében…

…a lélek a felszín alatt

mindig készül valamire,

mit sejtelmességével tudat,

mi titkon érik a születésre…

…Egy utolsónak hitt, újabb

fájdalmas megcsalásra,

egy sorssal igazolt,

könyörtelen menekülésre.

Minden

Minden szomorú-halk,

magányosan cseng a Holdba az este,

minden szívfájdalom,

minden érvágás a magáévá teremt.

Gyalog száll az álom,

léptei vörös szőnyeggel hetyegnek,

bűnjel nélkül támad a város,

érthetetlen nyelven nyel el.

Gyermekkori játékok úsznak fejemben,

emlékek részleteinek cigarettájára gyújt szívem,

haszontalan hasonlatok kergetnek a szépről,

egy csók alakú szikla habokat lehel.

A csillagok alól kilógnak lábaim,

már nem fogad színészeket az elbocsátott csend,

szomszédjaink nem csöngetnek többé,

a szerelem kudarcát vallja a szem.

Emlékszerelem

Sugárszemű délibábok tartják fel

a Napba menők sorát,

csillagtáj mocorog e tájon,

elakadt álom,

 hajnal pirult szárnyon.

Érzések és távolságok utolsó vibráló szobákból,

tárgyalt állomások,

egyszerű zokogó szívremegés visszhangja

a sóhaj havából.

Hullás, évszakok, alázatos látnok,

ízek a levegőből, illatok a vágytól,

testek fiatalon, törten, nőtlen áron,

fájdalom, kacagván a szabadságon.

Emlékszerelem, lelki szerető,

vékonyan átalakuló, táncálmos átvilágítások,

örömfelejtett, tágfogalmú szeretetremény,

idő, boldogság; százfelé, bárhol.

Úti cél

Szükségem van a kapcsolatra az érzékenységgel,

mely rálelt a viharra lelkedben,

s elhagyott testem ápoltját látja benned,

Mikor táplálom beléd az életet,

meggyújtom elbukott reményem,

ahogy versenyzek gyűlöleteddel,

fájón susog hangodon a tenger…

Eltolod szíveddel a nappal lángjait,

szemeid elfújják füstjét minden érzés felett,

csönd pihen ujjaink hegyén,

melyek simogatni vágynak,

…mikor megfagy szívünk alatt az érintés értelme…

Szomorúságod összetört,

kihűlt karjaid között vérzek,

szemeidben többet nem veszíthetsz,

már minden észrevétlen,

mi belebukott szerelmünkbe.

Keresem legszebb színeid,

melyek megnyugtatják bőröm,

de hibái fájdalmat ajánlanak neked,

tán ez épp elég, hogy megcsalja a csodát,

s hinni hagyjon abban, amit nem értesz.

Kinevetett báj vagy, megalázva,

mely naiv szemtanúja bukásának,

mert csak elrohant boldogságod vágyát kergeted,

nem hiszem, hogy lehet nélküled élni,

s el lehet fogadni a felejtést…

...de te már sosem fogsz utolérni engem…