Egy ember fekszik az utcán, a járdán. Mozog egyáltalán? Közelebb érve látszik, hogy lány, de nem mozdul, szeme sem rebben. Ma van egy hete, hogy elhagyták és őt itt hagyták pedig szívből szeretett csak értük epedett, de hiába már életéből végleg eltűntek...
Odalenn az utcán lassan kialszanak a lámpák. A híd alatt egy árny mozog ott a járdán. Még vár. Szívében nagy fájdalom vert tanyát. Érzései kavarognak és ő a sűrűjében ott ül. Némán szomorúan. Vágyódik azok iránt kik itt hagyták őt s nem térnek vissza soha.
Mikor felgyulladnak a lámpák emberek hada rohan dolgára. Csak ő ül még ott árván. nincs hova menjen , nincs kit szeressen. Egy hete gyilkos gondolat kínozza őt. Itt hagyni mindent és meghalni szép csendesen. Úgysem szereti senki már. Eszébe ötlik édesanyja mindig halk, csendes, szelíd szava:
- Kedves gyermekem te vagy a mindenem!
Ma van egy hete, hogy eltávozott örökre. most mit tehet?
Csendes az éjszaka aznap, csak egy üvöltés töri meg a csendet. Többen odajönnek és félretolnak egy férfit, aki maga is kételkedik mondván:
- Csak egy részeg!
A kételkedő ember nem hagyja magát…, áttöri magát az emberek tömegén és leguggol a lány mellé. A pulzusát keresi... Kitapintja és felkiált:
- Él! Hívjanak mentőt!
A lány karjából dől a vér és várniuk kell, minden perc drága. A vér egyre folyik piros vér drága vér...
Megérkezik a mentő elviszik a lányt. Ápolják, gondoskodnak róla, de vajon begyógyul-e valaha lelkének sebe?
Hamar kiengedik, ismét egyedül van. Vérzik most is a szíve. Vágyódik azok iránt kik elmentek és nem jönnek vissza. Lát a fán egy hirdetést ahol éppen gazdát keresnek egy kutyának. Hirtelen dönt. Egy telefon. Egy utazás. Övé a kutya, bernáthegyi, jó nagy fajta.
Átöleli csendes éjszakán, boldogan gondol a holnapra, mert van kiért élnie.
Egy ember fekszik az utcán, a járdán. Mozog egyáltalán? Közelebb érve látszik, hogy lány, de nem mozdul, szeme sem rebben. Ma van egy hete, hogy elhagyták és őt itt hagyták pedig szívből szeretett csak értük epedett, de hiába már életéből végleg eltűntek...
Odalenn az utcán lassan kialszanak a lámpák. A híd alatt egy árny mozog ott a járdán. Még vár. Szívében nagy fájdalom vert tanyát. Érzései kavarognak és ő a sűrűjében ott ül. Némán szomorúan. Vágyódik azok iránt kik itt hagyták őt s nem térnek vissza soha.
Mikor felgyulladnak a lámpák emberek hada rohan dolgára. Csak ő ül még ott árván. nincs hova menjen , nincs kit szeressen. Egy hete gyilkos gondolat kínozza őt. Itt hagyni mindent és meghalni szép csendesen. Úgysem szereti senki már. Eszébe ötlik édesanyja mindig halk, csendes, szelíd szava:
- Kedves gyermekem te vagy a mindenem!
Ma van egy hete, hogy eltávozott örökre. most mit tehet?
Csendes az éjszaka aznap, csak egy üvöltés töri meg a csendet. Többen odajönnek és félretolnak egy férfit, aki maga is kételkedik mondván:
- Csak egy részeg!
A kételkedő ember nem hagyja magát…, áttöri magát az emberek tömegén és leguggol a lány mellé. A pulzusát keresi... Kitapintja és felkiált:
- Él! Hívjanak mentőt!
A lány karjából dől a vér és várniuk kell, minden perc drága. A vér egyre folyik piros vér drága vér...
Megérkezik a mentő elviszik a lányt. Ápolják, gondoskodnak róla, de vajon begyógyul-e valaha lelkének sebe?
Hamar kiengedik, ismét egyedül van. Vérzik most is a szíve. Vágyódik azok iránt kik elmentek és nem jönnek vissza. Lát a fán egy hirdetést ahol éppen gazdát keresnek egy kutyának. Hirtelen dönt. Egy telefon. Egy utazás. Övé a kutya, bernáthegyi, jó nagy fajta.
Átöleli csendes éjszakán, boldogan gondol a holnapra, mert van kiért élnie.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések